2013. december 26., csütörtök

11.fejezet Az e-mail

A döntő hétvége 

Sok idő eltelt, de Olival való kapcsolatom csak jobb lett. Ma szombat van és a fiúk megállás nélkül jutottak a döntőbe. Ma mindenki a stúdióban van,így én is. Reggel megfürödtem, majd sminkeltem egy nagyon kicsit, majd felvettem egy fekete ruhát amire rávettem egy bézs pulóver plussz vettem a ruha alá egy harisnyát,felvettem egy fűzős cipőt, néhány kiegészítőd, a táskámba beraktam a laptopomat mert ma sokat fogok bloggolni, a telefonomat és némi pénzt majd felvettem a kabátomat. Bezártam a lakást és elindultam.

-Hol vagy?-kérdezte aggódva a barátom
-Olivér most értem be-mondtam
-Aggódtam-szinte magam előtt láttam ahogyan mosolyog
-Tudom,de itt vagyok-nyitottam ki az ajtót-szia Dani
-Milyen Dani?-kérdezte Oli
-Szerinted?-emeltem égnek a tekintetemet
-Az MDC-s???-kérdezte félve
-Igen-és ekkor megláttam őt
A haja még nem volt megcsinálva,így jobban látszott benne a szőke, egy sima fehér póló volt rajta egy sima fekete nadrággal és a bakancsa, letette a telefont és felém jött én pedig felé futottam  és mikor végre találkoztunk megcsókolt, 3 napja nem tudunk találkozni és már nagyon hiányzott a csókja
-Hiányoztál-suttogtam
-Te is nekem-húzott magához egy ölelésre
-Hanna-kiabált nekem egy női hang akinek a tulajdonosa Lili volt
-Szia Lili-öleltem meg a sovány lányt aki közben Alföldi utolsó mentoráltjaként kiesett
-Mizu?-kérdezte vidáman
-Szerelmesen,veled?
-Nagyon semmi-ezután elindultunk az öltözőkhöz
-És a fiúk Lili?
-Velük sincsen semmi,de most mennem kell-ezután elment én pedig belefutottam Ya Ou-ba
-Ya Ou!-kiabáltam neki és szaladtam felé és ráugrottam a hátára
-Hanna,drágám nem akarsz leszállni rólam?-kérdezte nevetve
-Nem,előre!-kiabáltam
-Gondolom ez azt jelenti Olivérhez-mondta és elindult velem a fodrászhoz ahol csinálták már a haját és vele együtt Szikiét is. Leszálltam Ya Ou hátárol és leültem az Oli melletti székbe és bekapcsoltam a laptopomat és írtam:

A srácoknak most csinálják a haját, nagyon kis csinik lesznek, és szavazatok rájuk!! Mert idén egy csapatnak kell nyerni!! 

Ezután megnéztem az e-mailemet ahol egy angol újság pontosan a The Sun írt, elolvastam az e-mailt és nem hiszem el,azt írják nyomon követék a munkámat és......és azt szeretnék ha nekik dolgoznék mint aki a One Direction-ről ír blogot. És jövő héten kéne kezdenem, írnom kéne arról hogy ma mit csináltak a srácok úgy mint a ByTheWay-nél is. És a legrosszabb az hogy ezt Londonban kéne csinálnom. Távol Olivértől. Lecsuktam a laptopom tetejét és kimentem, a vécébe és sírtam mert ez egy álom állás a kedvenc bandámmal és egy elég híres magazinnak.

A fiúkat csak úgy dicsérték és várjuk a döntést, most mutatják az állást és Ádám megjegyezte hogy biztos a fiúk vannak a 34% mögött,féltem hogy mi lesz.
A srácok kimentek, először Dóra jutt tovább
-Biztos a fiúk fognak-mondja Maykee akinek közben megfogtam a kezét és Botinak és így várjuk,hogy a srácok jussanak a döntőbe
-A másik finalista nem más mint a ByTheWay!-kiabált Bence mi pedig egyből elkezdünk sikítani és ugrálni mint a gyerekek
A fiúk újra kimennek és a végén pedig mikor vége az adásnak kimentem Olivérhez és megcsókoltam majd gratuláltam mindegyik fiúnak és elindultunk haza, Olivér ma nem hozzám jött és én sem mentem hozzá hanem haza vittek,felmentem és lefürödtem majd csináltam egy teát és leültem tévézni.  Nem tudom,hogy mit csináljak élek hogy mi lesz ha én elmegyek Londonba Olivér majd talál egy lányt aki jobb mint én mert közelebb van hozzá,nem erre még  gondolnom sem szabad,felhívnám Annát de ő külföldön van versenyen,így marad a másik legjobb haverom
-Szia Hanna-köszönt Ya Ou
-Átjönnél?-kérdeztem sírva
-5 perc-ezután kinyomott és tényleg 5 perc volt.  Leült az ágyamra és elmeséltem neki mindent az állásról
-Beszéld meg Olival-ölelt magához- Szerintem menny el, a legjobb állás amit csak kaphattál volna
-Köszönöm,hogy itt vagy-adtam neki egy puszit
-De most mennem kell,szia Hanna-ezután kikísértem és elment én pedig lefeküdtem aludni

Reggel,a telefonómra keltem fel mégse néztem ki hív csak felvettem
-Igen?-szóltam bele
-Én vagyok,és nyertem-kiabált a telefonba a legjobb barátnőm
-Annám ez fantörpikus de nem várhatott volna még néhány órát tudod este sőt éjjel van még-morogtam
-Hanna,reggel 9-van-mondta
-Igen,és az nekem még hajnal
-Jól van,akkor hagylak szia-ezzel kinyomott én pedig kimentem és lezuhanyoztam majd a hajamat egy kontyba raktam és felvettem a fehérneműmet és egy fehér ruhát, egy harisnyát és egy magassarkút. Felvettem a táskámat, és a kabátomat majd elindultam.




-Az X Faktor nyertese pedig nem más mint Danics Dóra!!!-kiabált Lilu én pedig azt vártam mikor mondja azt Bence hogy helyette a ByTheWay, a srácok nem nyertek....
De nekem és a Wayereknek akkor is ők nyertek,írtam valamit a blogra és kommentbe jött egy bár ilyesmi komment...
A srácok a színpadon erősek voltak de mikor kimentek egyből idejöttek hozzám és sírtak...vigasztaltam őket de hiába és most nem mondhatom azt nekik mint néhány hónapja, de akkor is ők a legjobbak,Miután a srácok és odamentek a saját barátnőikhez én, Olivérrel maradtam
-Nincsen semmi baj-simogattam meg az arcát
-Tudod,ma végig neked énekeltem ma este-mosolygott rám és megcsókolt
-Szeretlek és ez sosem fog változni bármi lesz is velem vagy veled-csókoltam meg
-Olyan mintha búcsúznál-mosolygott rám,ha tudnád
-Holnap elmondom-simogattam meg az arcát
-Jó,szeretlek-ezután elindultunk hozzám és ma estéről is tudna mesélni az ágyam

Sziasztok! 
Kivételesen itt írók,mi lenne ha írnátok nekem kommentbe szavakat amiket beleírók majd a kövi részbe??? 
És elindult az új blogom:KATT,éhezők viadala fanfiction,szóval nem egy átlagos blog remélem tetszik majd ez is!!
UI: Várom a szavakat!




18 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett most is a rész. Remélem Hanna Olival marad és NEM jön össze az egyik one direction taggal!! Gyorsan hozd a kövi részt.
    Oli: ne hagyj itt, szeretlek,ha Oli azt akarja, hogy elmenjen akkor: ez életed egyik legjobb lehetősége, ne miattam dobd el, a 21. században élünk tartjuk a kapcsolatot, (sms, skype....) Ígérd meg, hogy nem felejtesz el. Tudom, hogy nem szavak, de hátha hasznát veszed. :)

    VálaszTörlés
  2. szakítás, london, skype,

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó gyorsan hozd a köviit!!

    VálaszTörlés
  4. Szia, te kis Wayer, vagy Directioner. Nem tudom eldönteni, hogy melyik, vagy kettő az egyben, de mindegy. Nem az a lényeg. Most inkább szeretném elmondani a véleményemet, röviden, de mivel röviden nem fog menni, ezért lesz ami lesz.
    Elsőnek is szeretném elmondani, hogy azért írok névtelenül, mert nincs blogger profilom, és azért, hogy leírjam neked ezt, nem akartam csinálni egyet.
    Másodszor pedig leírom a véleményemet.
    Szóval, a sztorid sablonos. Semmi bajom nincs a sablonsztorikkal, legalábbis azokkal, amik jól meg vannak írva. De kérlek... Ez nagyon nincs jól megírva :( Hogyan bírsz ennyire semlegesen írni? Egy csókjelenetet megírni úgy, hogy a második nap találkoztak, és máris együtt aludtak, máris szerelembe estek, és a többi. Én nem szoktam írni, de olvasni igen. Ez meg már fáj. Semmi tájleírásod nincs, semmi összekötő rész. A cselekmények úgy pörögnek, mint semelyik blogban nem. Szerintem egyenesen a harmadik részben már össze is házasodhattak volna. Erre kicsit jobban figyelhetnél, hogy egy történetnek legyen eleje, mert amúgy amit te csináltál, az nem az eleje. Belevágtál a közepébe.
    Aztán.. Te olvasol egyáltalán? A párbeszédeket hogy csináltad meg? Eléggé rosszul vannak elhelyezve a pontok és a vesszők.. Személy szerint nekem kiég a szemem, mikor ilyet olvasok. Legalább próbálj már meg valamelyest a külalakra is figyelni, mert ilyet nem sokaknak van kedve olvasni.
    Körülbelül ennyit akartam leírni neked :)
    Összefoglalva: - összekötőrészek - helyesírás - ne legyenek olyan gyorsan pörgő események
    És mindezekben az a szomorú, hogy semmi jót nem lehet mondani a blogodról.
    Több sikert az új blogodhoz :)
    Üdv: akinek nincsen bloggerprofilja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi hogy írtál és megpróbálok ezen változtatni!

      Törlés
  5. Nos! A névtelen nem azért irt névtelenül mert h azért h véleményt ír, nem csinál, hanem azért mert nem vállalja fel magát. Ha tényleg tanácsod adna neked nem névtelenül írna! És szerintem nagyon jó így ahogy van! Eddig senki nem szólt érte, mindenki dicsérte! Nagyon jó így is! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kőszönöm, Redzsi ha hívhatlak így!!

      Törlés
    2. Persze, nyugodtan hívhatsz így! Sokan így hívnak! :)

      Törlés
    3. Kedves "Redzsi" és Anett!
      Nem tudom, hogy mennyire és miért hihetetlen, hogy valakinek nincs blogger profilja és nem fog csinálni egyet a véleménye kinyilvánításához. Attól még él, és ugyanúgy leírja a véleményét. (mert bizony Anett te engedted meg, hogy lehessen névtelenül is kommentelni)
      Névtelenül is lehet tanácsot adni. Nem tudom miért is zárja ki a kettő egymást.
      Amiket az előző NÉVTELEN kommentelő leírt, azok igazak. Az összekötő részek hiányosok, - kit is akarunk becsapni, lényegében nincsenek is - DE ezen lehetne javítani, ha többet olvasnál és próbálkoznál leírni valamit. Mit látsz, ha kinézel az ablakodon? Nem 2 mondatban. Ez akármennyire is hülyén hangzik, ha hetente megcsinálsz mondjuk két ilyet különböző helyeken, akkor egy idő után pozitív javulás lesz.
      A történet el van sietve: Teljes mértékben. Még ha látnánk/olvashatnánk a "szerelmük" kibontakozását, hogy az első percben meg vannak a közös pontok és a kémia kettőjük között. De itt semmi ilyenről nincs szó. Szerinted azok a triológiák, amiben a szereplők csak a harmadik részben jönnek össze, azok miért olyan elhúzottak? Talán, mert ismeretlenek között fel kell, hogy épüljön a bizalom, barátság és a szerelem. Nem 5 perc alatt történik ez meg!!!
      helyesírás: Na ez az a rész, amit teljes mértékben nem értek. A legrégebbi wordben is van már helyesírás ellenőrző. Te komolyan nem veszed észre azokat a piros és zöld hullámokat ??? Nem viccből vannak ott. És ajánlom, hogy szerezz egy lektort, aki átnézi és elolvassa a fejezeteket mielőtt felrakod, és szól a hibáért. Egyszerűen kérd meg egy barátnődet, aki tud helyesen írni.
      Redzsi, drágám. Attól, hogy még nem szóltak érte az nem azt jelenti, hogy jó. Valószínűleg nem kitalálta a kommentelő, mert ezek valóban itt vannak. Attól, hogy dicsérik semmit nem jelent. Persze, fontos a pozitív kritika, de ha egy negatívat nem tud értelmezni és meglátni benne a tanácsokat, azzal saját magát minősíti. Tudod mi nagyon jó? Egy cassandra clare regény. Ez egy fic, ahol egy ember, - aki szeret írni - próbálkozik valamit alkotni. És Anett, ha egy picit is figyelnél a negatív kommentekre, akkor tudnál fejlődni is. Ez nem ellened irányul, egyszerűen egy építő kritika lenne, és nem csak holmi nyál, hogy ilyen meg olyan jó, tökéletes, sehol egy hiba. Örülj, hogy vannak, akik így látják.
      De akik nem, azok nem hazudnak. Istenem, mondjátok már meg nekem, hogy mi értelme lenne hazudni egy kommentbe egy ismeretlennek a neten? Gondolkozzatok! Igen, rohadtul semmi értelme.
      Azzal pedig, hogy a negatív kommentre nem válaszolsz, - vagy, ha igen, akkor is sértetten - magadat minősíted :)
      Szidhattok nyugodtan, mert őszinte vagyok. :*
      Ui : nem, akkor sem fogok blogger profilt csinálni, ha itt hisztizni fogtok. Engedélyezett a névtelen kommentelés.

      Törlés
    4. oké,értem nem írók jól ,de van egy stílus ahogyan a negatív kritikát is lehet írni és ez nem az, az előző névtelen kommentelő ő kedvesen írt! És olvastam Cassie regényt és már bocs de nála nem azért jönnek össze a harmadikba mert ő elhúzza hanem mert az hiszek hogy testvérek! És van akinek tetszik és őszintén leírja!
      Figyelek én a rossz kritikára is!
      UI: Ha nem tetszik a stílus ahogyan válaszoltam,te se így írj véleményt!

      Törlés
    5. még jó, hogy rohadtul nem említettem a triológia nevét és még jó, hogy te egy másikat említesz...
      látod, már megint megsértődtél.
      van egy stílusom, nem kell szereti meg semmi
      de nem is várhatod, hogy mindenki kedves legyen veled, csak ,mert az jól esik :)
      és attól függetlenül még mindig igaz az álláspontom, és próbálok kritikát mondani, akármilyen stílusban is, amíg mások csak azt mondják, hogy jó és nem fogják soha leírni, hogy mi az, ami éppen nem tetszett neki

      Törlés
    6. Nem sérdődtem meg!
      És ha megmondod az e-mail címedet vagy benézel a blogra akkor lécci írj hogy van e változás az írásomban vagy ha a másik blogomat olvasod.

      Törlés
    7. Nem sérdődtem meg!
      És ha megmondod az e-mail címedet vagy benézel a blogra akkor lécci írj hogy van e változás az írásomban vagy ha a másik blogomat olvasod.

      Törlés
  6. Rendben (:
    Hé, ne feledd az írás jó dolog és ha szereted akkor szard le az ilyeneket, mint én :D
    de remélem, hogy akármilyen gonosz is vagyok, valamit megfogadsz azok közül, amit írtam (:

    VálaszTörlés
  7. Szia!:)
    Jövök most én a sok kritika után, egy kis biztatással. Azt hiszem ezek után rád fér.
    Semmi gond nincs azzal, ahogyan írsz, én is így indítottam, szóval ez után már csak felfelé út van. És őszintén? Mire mennénk a negatív vélemények nélkül?
    Fogadd meg az összes tanácsot, amit a névtelen kommentelők, mert nem írtak hülyeséget. Tényleg ne vedd őket sértésnek, szerintem ők is azért írtak, hogy akarj fejlődni!
    Ha megfogadod az én tanácsomat, akkor átgondolod azokat a dolgokat, amiket írtak, emésztgeted kicsit, és akkor elolvasod az első részt. Majd aztán gondold át, hogy mennyi mindent át tudnál írni benne. Ha észreveszed magadon a változást, akkor írd át, és frissítsd a részt :)
    Hidd el, mindenki a padlóról indul, és nem mész semmit kritikák nélkül.
    Tudom, nem tartozik most ide, de Redzsina... Szerintem ezen a blogon te rontottál a legnagyobbat azzal, hogy agyon dicsérted, soha nem mondtad meg a bloggerünknek, hogy miben fejlődhetne még..
    Egyébként, ha még szeretnéd, hogy írjak véleményt, és kedvesen, de őszintén elmondjam, hogy mi nem jó, és miben javíthatnál, akkor írd le az emailod, majd akkor írok :)
    És egyébként van bloggerprofilom, csak lusta vagyok bejelentkezni, de ha szeretnéd majd emailben elküldöm a blogjaimat. :)

    VálaszTörlés
  8. Igen mondj véleményt és az e-mailem: banett132001@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Igen mondj véleményt és az e-mailem: banett132001@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Sziia^^
    Most kezdtem el olvasni a blogodat. Igazából nekem nagyon bejön a blog. Igaz, hogy vannak hibák. Igazat megvalva nekem se tetszik ha valaki nagyon elsieti az eseményeket. Először nem is szerettem volna folytatni az olvasását a blognak, de folytattam. Hogy miért.?? Azt én sem tudom, talán kíváncsi voltam. Ahogy olvastam a blogodat, úgy nagyon megtetszett. Te vagy az első akinek azok után, hogy beleolvastam a blogjába és elvoltak sietve az események megtetszett a blogja.
    Remélem nem veszed nagyon magadra és inkább kritikaként fogod fel. De azt te döntöd el, hogy elfogadod és változtatsz picit vagy nem fogadod el és nem változtatsz pár dolgon.
    Remélem folytatod a blogoot :)
    By.: Christina S. Thrush

    VálaszTörlés